Újra dübörög a banda - Skorpió koncert

Frenreisz Károly a jubileumi Skorpió-koncertről és a közönség pajzsáról

2013. július 06., 07:15 szerző: Varga Róbert

A közönség volt mindig a védőpajzsunk, miattuk nem mertek soha betiltani bennünket, ők repítettek idáig és ezt szeretnénk nekik most megköszönni, itt, a bátyámról elnevezett színpadon – mondta Frenreisz Károly, a Skorpió együttes vezetője.
A zenekar negyvenéves fennállását jubileumi koncerttel ünnepli július 6-án este Tihanyban, a Bujtor István Szabadtéri Színpadon. A nagy bulin a népszerű zenész emlékezik majd négy éve elhunyt testvérére, Bujtor Istvánra, mégpedig Hé Lulu, ha visszatérek Fidzsiről című dallal, amely A három testőr Afrikában című filmben hangzott el.

Frenreisz Károly nemrég Tihanyban tartott színpadbejárást és technikai egyeztetést a jubileumi koncert előtt. Ekkor beszélgettünk.

– Mikor fogott a kezébe utoljára gitárt?

– Tegnap. Gyakorlok mindennap, próbálok a zenekarral, hogy jól sikerüljön a buli. Az elmúlt években egyszer-egyszer összeálltunk, fesztiválokon, nagy városi rendezvényeken játszottunk Győrben, Baján, Pesten. Most viszont egy teljes nagy repertoárt szeretnénk eljátszani azoknak, akik a szeretik vagy szerették a Skorpiót, és együtt akarják megünnepelni velünk ezt a negyven évet.

– Azt hiszem, a Skorpió az a zenekar, amelyről ezúttal nem az jut az emberek eszébe, hogy elfogyott a pénzük és ezért koncerteznek.

– Sőt, inkább ezúttal pénzt költünk erre a bulira. A tihanyi koncert költségeit, technikai igényeit, a helyszín nagyságát, a bevételi lehetőségeket nézve valószínűleg nem lesz arányban a bevétel és kiadási oldal, de úgy éreztük, hogy a negyvenéves születésnapunk megérdemli azt, hogy mindent beleadjunk, s nagyot szóljon ez a buli.

– Akár egy Rolling Stones- koncert?

– Kisebb körülmények között, de fog úgy szólni, sőt, még jobban is!

freirensz karoly

(Fotó: Penovác Károly)

– Az min múlott, hogy ön nem jutott a lecsúszott rockzenészek sorsára, és komoly üzletembernek tartják a szakmában?

– Én nem tartom magam komoly üzletembernek. Amit csinálunk a cégünkkel, egy szolgáltatás. Koncerteken, rendezvényeken vállalunk színpadtechnikai munkákat, hangosítást, világítást. Így, aztán sok produkcióban részt vehetek, napi 10–12 órát dolgozunk. Nem tudatosan választottam ezt az utat. Az omegás fiúkkal az 1980-as években jöttünk rá, hogy az országban nincsenek olyan nagy hangtechnikai és fénytechnikai berendezések, rendszerek, amelyekkel nagy koncerteket, stadionbeli bulikat meg lehet csinálni. Összedobtuk a pénzünket, vettünk pár cuccot, aztán folyamatosan azt vettük észre, hogy mindenki hozzánk jött, ha ilyen dolgokra volt szüksége, és ez elkezdett működni. Így kapcsolódott össze mindez a zenészi munkámmal. De azért a lecsúszott rockzenész kérdésről mondanék valamit, mert én másképp látom ezt a témát.

– Kíváncsian várom, hiszen egyre több kollégája küzd napi megélhetési gondokkal. Mit rontottak ők el?

– Annak idején, akik sztárok voltak, éhbérért dolgoztak, pár száz forintos gázsit kaptak, minden pénzt elvitt az állami koncertszervező iroda. Nem volt lehetőségük a tartalékképzésre. Csak egy példát mondanék, amikor mi tartottunk egy nagy szabadtéri koncertet, amelynek 75 ezer forint volt a bevétele – mert kiszámoltuk a nézőszám alapján –, a zenekari tagok abból fejenként nyolcszáz forintot kaptak meg. A sztár anyagilag itthon nem érezhette, hogy megbecsült, miközben rengeteget dolgozott. Nem véletlen az sem, hogy a régi generációból csak nagyon kevesen élnek ma igazán jól.

– És mi lesz a többiekkel?

– Szervezkedünk, gondolkodunk, hogy a Nemzet Színésze cím mintájára létrehozzunk egy Nemzet Zenésze címet vagy alapot, esetleg alapítványt, hogy valahogy segítsünk a nehéz helyzetbe került zenészeknek.

– Most erről az jutott eszembe, hogy nekem azt mondták, Frenreisz Károlyra hallgat a zenészszakma. Sőt, az, hogy a Skorpiónak lemezei jelenhettek meg, annak is volt köszönhető, hogy önt elismerte Erdős Péter, a régi hanglemezgyártó vállalat nagyhatalmi ura, akit magyar „popcézárnak” is hívtak.

– Ennek több oka volt: a Skorpió első lemezéből, a Rohanásból 246 ezer példányt adtak el, úgy, hogy ön-erőből, minden reklám és állami segítség nélkül töltöttünk meg egy Kisstadiont, a közönség özönlött ránk. Erdős látta, hogy üzletileg ez nem rossz nekik, elismerte a zenei tudásunk, miközben mi is rájöttünk, nem kell mögöttes politizálós dalokat írnunk. Az idő persze megszépít sok dolgot, akkor mi azt képzeltük, hogy ebben a proletárdiktatúrában nincs főnökünk, magunk vagyunk, a közönség pedig mindig ott van velünk. Ők voltak a mi védőpajzsunk. Ezért tartozhattunk mi a tiltott, támogatott, tűrt zenekarok között az utóbbiakhoz. A nézők hitelesítettek minket minden rendszerben.

– Megfigyelték önöket?

– Mindenkit figyeltek akkor a rockzenekarok közül. Én is láttam, amint néha megállt a házunk előtt egy AF rendszámú fehér Zsiguli, követett, szúrópróbaszerűen figyelt, megnézték, kikkel találkoztam.

– Csak azért kérdeztem, mert a Metró együttes egykori billentyűséről, Fogarasi Jánosról, az ön barátjáról kiderült, hogy ügynök volt és jelentett a zenészkollégáiról.

– Tavaly ő meghalt, eltemettük. Régen valami valutázáson kapták rajta, így került be a rendszerbe, rosszat soha nem tett ellenem, kiváló zenésztársam volt. A történeti hivatalból én is kikértem magamról az aktáim, megdöbbentő nevekkel találkoztam, sokélű, komoly téma ez a mai napig. Lezáratlan múlt. Nem csak azt kellene vizsgálni, ki miért működött együtt a rendszerrel, önként, dalolva vagy kényszer hatására, hanem, ami ennél is fontosabb, hogy kik voltak a beszervezők, a tartótisztek, a belügyes főnökök? Hol vannak ők most, hogyan élnek ma, milyen felelősség terheli őket a múltért?

– Ugorjunk vissza a jelenbe, az ősfelállásban lép színpadra Tihanyban a Skorpió?

– Inkább úgy mondanám, egy klasszikus, időtálló, igazi skorpiós felállásban játszunk. Szűcs Antal Gábor, Tátrai Tibor, Pálvölgyi Géza, Németh Gábor és jómagam zenéljük végig a bulit, de meghívtam Papp Gyulát, aki Gershwin Kék rapszódiáját játssza átiratban. Szerepel a dalok között egy francia népballadából íródott vers, amelynek címe Anyaszív, lemezre nem kerülhetett, koncerteken azért elővesszük, és persze eljátsszuk az elmúlt negyven év legnagyobb Skorpió-számait. Testvéremre, Istvánra is emlékezem egy dallal. A három testőr Afrikában című filmben hangzott el a Hé Lulu ha visszatérek Fidzsiről című szám, én énekeltem, Kállai Feri bácsi remekül playback zongorázta a vásznon.

– Negyvenéves a Skorpió, tízéves a szabadtéri színpad, négy éve hunyt el Bujtor István. Gondolom, fel sem merült az, hogy Budapesten legyen a születésnapi koncert.

– A sógornőm, Judit a bátyám halála után viszi tovább azt, amit István elkezdett. Él a neve tovább, s mindaz, amit felépített, az emberek nagyon szerették, szeretik. Ez motivált, amikor eldöntöttem, hogy Tihanyban lesz a jubileumi buli. Családiasan, a hűséges közönségünkhöz, a színpadhoz, Istvánhoz méltóan szeretnénk ünnepelni.