betöltés folyamatban...

Felavatták Farkas Ádám Bujtor-szobrát Balatonfüreden

2013. Május 15.

Bujtor István élete sok értéket hordoz, amelyek bennünket is gazdagítanak – mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár 2013. május 5-én, Farkas Ádám Bujtor-szobrának avatásán.

Amikor szobrot állítunk, jelet hagyunk az utókornak, egy helyszín, egy város gazdagodik valamivel és megemlékezünk valakiről, akit szerettünk és példaként állítunk az egész közösség elé – mondta az államtitkár. Bujtor István szobra mindezeknek a kritériumoknak megfelel, mégpedig úgy, ahogy ő szeretné: jelet hagyunk, de nem emlékművet állítunk, gazdagodik a város egy szoborral, egy legendával, amely a legjobb helyen áll – tette hozzá. Bóka István, Balatonfüred polgármestere avató beszédében elmondta, azért állítottak szobrot Bujtor Istvánnak, mert filmjeivel a Balatont is népszerűsítette. A szobor, Farkas Ádám Munkácsy-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának alkotása a balatonfüredi Vitorlás téren áll. A vasárnapi ünnepségen díszlövés üdvözölte a szobrot, mely egy hajórészletben, kormányosként ábrázolja a művészt, a kikötőbe pedig Bujtor Rabonbán nevű hajója is beállt.

A szoboravatás a füredi Jókai-napok rendezvénysorozat része volt. A Jókai Mór egykori villájában berendezett emlékházban és annak udvarán több mint húsz éve emlékeznek irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal és kiállításokkal az íróra. Az esemény egyik legnépszerűbb része a hagyománynak számító Jókai-bableves verseny: a hangulatos Koloska-völgyben ilyenkor ötven csapat főzi bográcsban a Jókairól elnevezett ételt, amelyekből a nézelődők kedvükre kóstolhatnak.

(Forrás: MTI)

Hírek

Bujtor István nekrológ

Bujtor István (szül: Frenreisz István, Budapest, 1942. május 5. – Budapest, 2009. szeptember 25.)

Köszönet a támogatóinknak: